A valódi önmagunkhoz vezető út hosszú és kihívásokkal teli, sok fent és lent kíséri. Életünk nehézségei újra és újra visszatérnek, mindaddig, amíg nem merünk megállni és szembe nézni velük, amíg nem merjük látni, azt, ami van. A valódi munka elakadásaink felismerésével kezdődik.
Ehhez a munkához bátorságra és kitartásra van szükségünk, nagyon sok elfogadásra és szeretetre.
Az önismereti munka során gyakran az a megélésünk, különösen az első időkben, hogy szárnyalunk, végre, van olyan ember, aki ért minket, nem vagyunk egyedül a gondjainkkal. Fokozatosan nyílik egy mélyebb, tisztább és igazabb világ, fentről és bentről kezdjük el tapasztalni magunkat és embertársainkat, mintha látásunk minden felismeréssel élesedne.
Ahogyan haladunk legbensőbb önvalónk felé, kinyílnak olyan ajtók is, melyek olyan terekbe vezethetnek, melyekbe nem kellemes benyitni, ahol évtizedek óta tárolunk fájdalmakat.
Ilyenkor érezhetjük azt, hogy terhessé, nehézkessé válik önmagunk további keresése, hogy nemcsupán kincseket és erőforrásokat találunk az önkiteljesedés során, hanem béklyókat is.
Valódi szárnyakra azonban csak a béklyók elengedése után kaphatunk, segítőink megtartó tükrei által.
Ha jól dolgozunk és az intimitás mélyül, megnyílnak a lélek kapui a változás előtt, nem csupán erőre és teljesebb önmagunkra találunk, hanem életünkben és kapcsolódásainkban is jobban érezzük magunkat.
Harmóniában és középen kezdjük érezni magunkat.
Nagyon fontosnak tartom a megengedés létét és valódi párbeszédet az együttműködésben, hogy minden lelki folyamat a saját ritmusában haladjon.
Nem hiszek az erőlködésben, vallom azonban, hogy nem csak a kellemes s támogató attitűdjeim, hanem a konfrontatív tükröződéseim is segítik klienseim kibontakozását.
A segítő hivatásomban a legfontosabb értéknek a szeretetteljes és éber odafordulást tartom, melynek közegében minden fájdalom, tabu és titok elengedhető.
