Élményfokúszú önismereti csoport

Bemutató alkalom: Március 20.
Helyszín: Szentendre, Bükköspart 74 D
Egy alkalom díja 20.000 Ft
A jentkezéshez regisztráció szükséges: +36203752476

Asztrológia – Pszichodráma – Tánc – Művészetterápia – Szertartások

Mi nők szeretjük a közelséget és a melegséget, ha tartozhatunk valahová, ahol letehetjük mindennapi terheinket, ítélkezés nélkül meghallgatnak minket és törödésünket kifejezhetjük társaink felé. Arra vágyunk, hogy nőiségünk minden életszakaszában megtaláljuk külső-belső harmóniánkat.

A pandémia bekövetkeztével, modern, elhidegülő világunkban a fent említett mibenlétek még nagyobb értéket képviselnek életünkben. A közösségek összetartó és megtartó ereje ezekben a nehéz időkben különösen nagy szerepet játszik. Oltalmat, töltődést és lélekbalzsamot nyújthat elszigetelt világunkban.
Nagyanyáink ősi praktikái, a fonók hajdani közösségei  a múlt homályába süllyedtek. Rohanó, férfias világunkban kihívást jelent igazi Nőnek maradni. 

A női körök nem csupán segítő kezet nyújtanak tagjainak, hanem öntudatra ébredést és fejlődési lehetőséget is nyújtanak.

Minden nő hordozza felmenői örökségét, egyéni életútját testébe – lelkébe kódolva. Az általam vezetett körök a lelki megmerítkezésen túl, a mozgás és a tánc által betekintést adnak testünk rezdüléseibe is.

Testünk pontos tükröt tart elénk, olykor még számunkra is mélyre ásott fájdalmainkról, elfojatásainkról, a tudatosság, a csoport gyógyító potenciáljai feloldanak és kimozdítank régi sémáinkból és lehetőségeket kínálnak egy teljesebb  önmagunk kibontakozásához. 

A művészetterápia, a pszichodráma segítségével belső erőforrásokat kapunk, valódi szükségleteink és vágyaink meghallgatásra lelnek.

Két éves körünkben mélyebben megismerjük nőiségünk ezer arcát és életszakaszait. Sokszínű női archetípusokba bújva tudatosíthatjuk milyen minőségek működnek jól bennünk és milyen új mintákra, szerepekre vágyik lelkünk.

Egy megtartó körben elengedhetjük mélyre ásott fájdalmainkat, bontakozó női erőnk nővéreink társaságában megsokszorozódhat. Alulműködő részeink szárba szökkenhetnek.

Tesszük mindezt támogató, meghitt hangulatban, alkotó, érintő kezekkel, mozduló, táncos lábakkal, szerepjátékokba bújva, önfeledten játszva. Önismereti kalandozásunk alatt, személyes horoszkóp ábránk és az asztrológia bölcsessége is útitársként szövődik mellénk.

Charlotte Wolff gondolataival zárom soraimat:

„A nők mindig is a bölcsesség és emberiesség őrzői voltak, ami természetes módon – noha rendszerint titokban – uralkodókká emelte őket. Mostanra azonban elérkezett az idő, hogy nyíltan is vállalják az uralkodást, de a férfiakkal együtt, s nem ellenük.”

Várlak Téged, ha: 

  • női felmenőid lehúzó mintáid elengednéd
  • párkapcsolati nehézségekkel küzdesz
  • belső gyermeked táplálásra szorul
  • anyasebed gyógyulásra vár
  • külső – belső átalakulásra vágysz, de nem találod hozzá az utat
  • gondot okoz a passzív minőség megengedése az életedben
  • hívásod van az érezni, létezni és alkotni életérzéshez
  • szeretnél egy nyitott, tudatos, szeretetteli női csoporthoz tartozni

A 24 hónapos körünk legfontosabb témakörei:

Bizalom – Biztonság, Test – Lélek – Tudat, Belső gyermek, Kamasz lányka, Ciklusaink, Vénusz és Mars, Intimitás, Anya – Gyermek, Szülés – Születés, Női felmenők, Bölcs asszony, Változás kora, Elengedés, Rituálék, szertartások


A kör kísérője  Bóta Veronika, lélekdúla

A találkozók havonta egy alkalommal lesznek, vasárnaponként, 10.00 – 18.00 óráig 

Az első év alkalmai: 

2022. március 20., április 24., május 22. június 19.
elvonulás: augusztus 26-28., szeptember 25., október 16., november 20., december 18.


Vélemények

Azért jelentkeztem a Női körbe, mert szerettem volna jobban megismerni önmagam. Erre többször lehetőséget is kaptam. Például kiderült mennyire tudok bízni másokban, mennyire tudok megnyílni, mennyire tudom megélni a MOST-ot az egyes feladatok kapcsán. Mindamellett, hogy végig komoly, magunkat formáló, megismerő munka folyt, sosem maradt el a jókedv, a nevetés, a vidámság és a közösség érzése sem. Nagyon hálás vagyok Verónak és a csoport minden tagjának a felemelő és mély pillanatokért! (Ittes Virág Veronika)

Női körünkben megtartást, támogatást, biztatást és bizalmat kaptam, nőiségemben fejlődést, nővé való felnövekedést.
Ez a csoport a legnagyobb változást hozta életemben, rájöttem, hogy a mellettem lévő társ nem társ, hanem barát volt.
A bennem született felismerések megérlelték a döntést bennem, elválltam és ezt követően, hamarosan megtaláltam a Férfit, az igaz társat magam mellé. (Prokaj Mónika)

Az egy év alatt megtapasztalhattam, hogy milyen mély tud lenni egy női kör szeretetteljes megtartó ereje. Sok önismerti elakadásomra világított rá és megannyi kisebb-nagyobb belső igényemet hozta felszínre.Mely önismereti tudást, barátságokat ,tudatosságot, szeretetet és elfogadást adott nekem♡ (Nyilas Nancy)


Engem megmentett egy női kör

Nehéz írnom erről a témáról, mégis szeretnék. Egyrészt azért, hogy ezáltal végiggondoljam újra a történetem és gyógyítsanak a szavak, másrészt azért, hogy erőt és ihletet adhassak azoknak, akik hasonló cipőben járnak, olyan élethelyzetben vannak, melyből nem látnak kiutat. 

Persze nem a kiutat fogom megmutatni, az út nyilván mindenkinek más. Ez az én történetem, ami reményeim szerint elvezethet Téged a Te történetedhez. 

Majdnem pont két évvel ezelőtt kezdődött a kovid. Fél évvel azután, hogy különváltunk az akkor két és fél éves kisfiam apukájával. Ami leírhatatlan fájdalom volt és van. Már a kapcsolatban is nagyon egyedül éreztem magam és mivel olyan kertvárosi részen laktunk ahol nem sok élet volt, az anyaságomban is egyedül maradtam, kevés lehetőség volt másokkal kapcsolódni. Amikor elváltunk, a szakítás friss fájdalmára és gyászára ráhúztam még egy lapot: a kovidot. Bezárt az óvoda, mindenki félt, végképp nem lehetett találkozni senkivel. Ott maradtam bezárva egyedül a kisfiammal és mindkettőnk fájdalmával. Nem tudtam aludni, szorongtam és pánikoltam éjszakánként, fogalmam sem volt mi lesz velünk. Az elején még volt egy-két lakberendezési megbízásom, aztán ezek elmaradtak és elkezdett fogyni a tartalékom. A kisfiam reggel héttől éjfélig ébren volt, a délutáni alvása volt az egyetlen pihenőidőm és egy-két nap, amit hetente az apukájával töltött. Ájultan pihentem ezekben az órákban, semmihez nem volt erőm, iszonyúan ki voltam merülve. A gyász, a nem alvás, a felelősség súlya, a bizonytalanság, a munkanélküliség és a magány teljesen kikészített lelkileg és testileg is. Állandóan fáradt voltam, alig tudtam ellátni magunkat. Mindent egyedül. 

Májusra már nagyon a végét jártam, kétségbeesett és ijesztő gondolataim voltak, esténként csak sírni tudtam és sokszor nappal is muszáj volt, bár arra törekedtem, hogy a kisfiam ne lássa ezt. Összevakartam magam valahogy reggelente és tettem, amit tennem kellett, hogy legyen ennivalónk és nagyjából rendben legyen a ház. Játszottam a kisfiammal és mentünk ki a szabadba amennyit tudtunk. Ekkorra már akkor sem tudtam volna dolgozni, ha van munkám. Sem erőm, sem kedvem, sem ihletem nem volt semmihez.

Sírva hívtam fel egyik késő este egy barátnőmet, abszolút kilátástalannak láttam a helyzetünket. És az is volt. Ekkor ajánlotta fel a barátnőm, hogy menjek el vele másnap egy női körbe, amit ő tart. Hálával mondtam rá azonnal igent, bár féltem, hogy végig fogom sírni azt is… nagyon vártam, hogy mehessek, mert tudtam, hogy a barátnőm csodás szerető lényével biztos hasonló nőket vonz be és biztos jó érzés lesz közöttük lenni. 

Amikor beléptem a lakásba úgy fogadott mindenki mintha régóta ismernénk egymást. Olyan meleg szeretettel öleltek, hogy csak pislogtam… Hová csöppentem? Annyira hálás voltam. Annyira jó érzés volt ez az azonnali befogadás. Teljesen rendben volt, hogy nem vagyok jól, hogy sírok, hogy nincs önbizalmam, és hogy teljesen össze vagyok törve. Úgy öleltek körül ezek a csodálatos nők a szavaikkal, a lényükkel, a szeretetükkel, együttérzésükkel, meghallgatásukkal, ahogy nagyon régóta vágytam ölelve lenni. És ez az alkalom csak a kezdet volt. Ebből a körből született egy azóta is tartó barátság és további csodás együttlétek női körben. Nagyon lassan, szinte leheletfinoman elkezdtem jobban érezni magam és hinni abban, hogy jobb lesz. És picit jobb is lett… de a szenvedés és a küszködés még sokáig tartott, hiszen minden nem oldott meg ez a szerető csoport, de óriási segítséget jelentett nekem abban a kétségbeesett időszakban. Akkor tapasztaltam meg először, hogy mi nők és anyák milyen szeretettel, tisztelettel, elfogadással és támogató szándékkal tudunk egymás felé fordulni egy közösségben. És hogy ez milyen elképesztő erőt jelent. 

A tavalyi évben már elhagytak az ijesztő gondolatok és bár még mindig iszonyú küzdelmeket vívtam szép lassan megtanultam létezni ebben az új helyzetben. Megtanultam átölelni és megnyugtatni magam éjszakánként, mikor a testem remegve szűkölt. Megtanultam hogyan tudom leginkább feltölteni magam, amikor egyedül vagyok. Megtanultam a fájdalommal, a hiánnyal és a létbizonytalansággal együtt élni. Sok próbálkozást tettem arra, hogy változtassak: szerettem volna elköltözni, lakóközösséget találni, más egyedülálló anyukát keresni, akivel segíteni tudjuk egymást. Egyik sem sikerült, illetve csak részben. Tavaly ősszel egy újabb költözés és ezáltal egy új élet reményét feladva november 26-án, a kisfiam születésnapján végképp kiborultam. Az ünnepeket megélni volt az elmúlt években a legfájdalmasabb. Az első karácsony. Aztán a születésnapok. Ilyenkor az apa, a társ és a család hiánya óriás méretűre nőtt. A kisfiam tavalyi, öt éves születésnapján volt a legmélyebb pont, „a lélek sötét éjszakája”. Épp aznapra volt időpontom egy pszichiáternél is, amit hónapok óta húztam, halogattam. Önerőből szerettem volna megoldani ezt az egészet, nagyon féltem a gyógyszertől. Úgy éreztem akkor végképp elvesztem a kontrollt és önmagam. Persze az orvos két antidepresszánst is felírt látva az állapotomat. Na ettől végképp kikészültem. Nem volt így túl vidám az ünnep… 

Viszont közben ezzel az egésszel párhuzamosan egy újabb csoda bontakozott az életemben. Egy újabb női kör. Ennek nagyon szép volt az alakulása, de ezt most nem részletezem, hanem odaugrom, amikor az első alkalmon részt vettem. Éppen a legjobbkor, ezt a bizonyos születésnapot követő hétvégén. Ezen az eseményen életemben először vettem részt pszichodráma játékon. A vicces az, hogy mire rám került a sor annyira rosszul voltam testileg, hogy már azon gondolkoztam haza indulok. Veró azonban éber volt és nem engedett el. Sőt. Belevitt a játékba, ahol sok éve elnyomott agresszió, harag és düh tört fel belőlem olyan felszabadulást hozva, amitől testem és lelkem is megkönnyebbült azonnal. Olyan érzés volt mintha kitörtem volna a börtönömből. 

Azóta sokkal jobban vagyok. Nem kezdtem el szedni a gyógyszert, viszont minden nap meditálok. Ezt szintén egy csodás szellemi közösségnek köszönhetem, de ez már egy másik történet. A kitörés és a meditációk által olyan kapukat nyitottam meg magamban, amik eddig zárva voltak és a mögöttük lévő kincsek csak vártak engem. Általuk tanulom most a stabilitásom kialakítását, az erőmbe állást, a bizalmat és a hitet. És még számtalan új és izgalmas dolgot. Az idő nagy részében már nem a hiányra fókuszálok, hanem már tudok örülni annak, amim van. Végre tiszta örömben tudom megélni a kisfiammal töltött időt, ami számomra óriási lépés. És az út még csak elkezdődött…

(B. Zs.)